14.-15. Fejezet

 

Tizennegyedik fejezet

EMMA

 

Szavakkal nem is lehet leírni, mennyire meg akartam ölni Logant.

Mi a fenét képzelt? Nemcsak felültetett egy óriáskerékre, jól tudva, hogy mennyire félek a magasságtól – de aztán megállíttatta a csúcson a drogos unokatestvérével, csak hogy még jobban kínozzon. Úgy értem, igen, önként szálltam fel az óriáskerékre – nem mintha fegyverrel kényszerített volna, vagy ilyesmi –, de csak, mert tudtam, hogy ha nem tettem volna, soha nem hagyta volna, hogy túléljem. És ez ugyanolyan fenyegetés volt, mint egy fegyver.

Amint kiléptünk a járműből, és kikerültünk a kapun kiözönlő többi ember útjából, odafordultam hozzá, és meglöktem. Bizonyára nem számított rá, mert egy-két lépést hátrált.

– Hé – morogta. – Ez meg mire volt jó?

Rá meredtem. – Komolyan mondod? Tudod, hogy félek a magasságtól!

Kitartotta maga elé a kezét, hogy elhárítson egy újabb támadást. – Mentségemre szóljon, nem tudtam, hogy ennyire félsz a magasságtól.

– Igen, persze. Csak ki akartad nevetni a reakciómat, és gúnyt űzni belőlem.

Logan oldalra billentette a fejét. – Tényleg?

Keresztbe tettem a karomat a mellkasom előtt. – N-nem – dadogtam. Igaza volt. Nem nevetett ki, és nem is gúnyolt ki. Sőt, szinte... kedves volt. Próbált megvigasztalni. Megnyugtatott. Magához szorított…

De ez ugyanolyan dühítő volt, mert most már össze voltam zavarodva. Logan Reynolds nem arról volt híres, hogy kedves. Nos, nem arról volt ismert, hogy kedves velem. Szóval, valami nem stimmelt. Valamiféle játékot játszott. Egy játékot, amihez semmi kedvem nem volt.

Egy fújtatással megfordultam, és olyan gyorsan el akartam húzni a csíkot, ahogy csak tudtam a bunkótól.

– Várj, Emma! – kiáltotta. Nem kellett neki sok idő, hogy utolérjen, és másodperceken belül már mellettem volt. – Emma, állj meg!

Egy lépést tett elém, amitől a mellkasának ütköztem. Megfogta a vállam, hogy stabilizáljon, és lehajtotta a fejét, hogy szemtől szembe legyünk.

– Emma, sajnálom – mondta őszinte hangon. – Nem tudtam, hogy ez mennyire rosszul esik neked, és sajnálom. Egy hülye barom vagyok. De el kell ismerned, hogy elég király volt. Gyönyörű volt a kilátás odafentről.

Igaza volt. Gyönyörű volt. És miután egy pillanatra sikerült abbahagynia a kiborulásnak, élvezni is tudtam. Mélyen legbelül tudtam, hogy Logan jó szándékkal tette. Tudtam, hogy nem rosszindulatból próbált traumatizálni. De mégis. Nem tudtam neki ilyen könnyen megbocsátani.

– Mit tehetnék kárpótlásul? – kérdezte, miközben elengedett. – Kérsz vattacukrot? Akarod, hogy gyűrűdobálósdit játsszak, és nyerjek neked egy túlméretezett plüssállatot? Beszélj hozzám, Dawson.

Az ajkaim elárultak, ahogy mosolyra kezdtek görbülni. – Azok a játékok mind manipulálva vannak. Kétlem, hogy bármit is megnyerhetnél nekem.

– Tényleg? – mondta felhúzott szemöldökkel. – Ez most kihívás?

– Nem, nem az. Mérges vagyok rád, és most már valahogy csak haza szeretnék menni.

– Emma, te mindig haragszol rám – mutatott rá. – Mostanra már hozzászokhattál volna. – Elkezdett hátrálni. – Nyerni fogok neked egy plüssállatot.

– Nem, nem fogsz – mondtam, csípőre tettem a kezem egyhelyben állva.

– De igen. És nem tehetsz ellene semmit, mert én vagyok a fuvarosod, és nálam vannak a kulcsok. Itt ragadtál.

– Van telefonom, tudok taxit hívni.

Megállt. – Ez üres fenyegetés. A taxik errefelé a legjobb esetben is kétesek. Te mindentől félsz, és feltételezem, ebbe beletartozik az is, hogy idegenek roncsautókkal fuvarozzanak, akik – amennyire te tudod –, akár sorozatgyilkosok is lehetnek.

Összevontam a szemöldököm. Igaza volt.

Sóhajtva felemeltem a kezemet vereséget szenvedve. – Rendben, mindegy. Próbálj meg megnyerni nekem egy plüssállatot.

Logan összekulcsolta a kezét, és elvigyorodott, mielőtt sarkon fordult, és a vásári játékok irányába indult.

Nem sietve követtem őt, és amikor a gyűrűdobálós bódéhoz értem, éppen egy egydollárost nyújtott át a pult mögött álló főiskolás srácnak.

– A barátom itt nem hiszi, hogy képes vagy nyerni neki egy plüssállatot – mondta Logan a srácnak, miközben rám mutatott.

– Nem vagyok a barátja – tájékoztattam a srácot, aki úgy nézett ki, mintha nem is érdekelte volna, hogy mit mond bármelyikünk.

Egy pillanatig értetlenül bámult rám, mielőtt Loganhez fordult, és élettelen hangon azt mondta: – Oké. Hát, akkor sok szerencsét, azt hiszem.

Logan felemelte az egyik gyűrűt, és rám kacsintott. – Fogadok, hogy az egyik üveg köré tudom majd tenni a hat gyűrű egyikét.

Elnevettem magam. – Állom a fogadást. Mit kapok, ha nyerek?

– Ha nyersz, megkapod az elégtételt, hogy az orrom alá dörgölheted, hogy szar vagyok valamiben. Ha én nyerek, megkapom a bocsánatodat az egész óriáskerék dologért. És kapsz egy plüssállatot is, szóval így is, úgy is nyersz.

– Jól hangzik – mondtam vigyorogva.

Elhajította az első karikát, az pedig lepattant az egyik üveg tetejéről, és a földre esett.

– Csak berozsdásodtam – motyogta, miközben odatartotta a következőt. – Úgy tízéves korom óta nem csináltam ilyet.

– Mhm. Hihető történet – cukkoltam. Ez jó móka volt. Annyira megszoktam, hogy Logan mindenben jeleskedik, és ez idegesítő volt. De úgy látszik, a karikák üvegpalackokra dobálása nem tartozott az erősségei közé.

Elhajította a második gyűrűt, és megint mellé. És még egyszer. Aztán még háromszor.

Fültől fülig vigyorogva, örömmel tapsoltam a szerencsétlenségén. – Én nyertem!

Logan előbb rám, majd a pult mögött álló srácra, végül pedig az előtte álló palacksorokra sandított. A zsebébe nyúlt, és előhúzott még egy dollárt. – Megpróbálom újra.

– Nem ez volt az alku tárgya.

– Hát, nem ráztuk rá kezet, szóval... – Megvonta a vállát, és újabb gyűrűkre cserélte a pénzét.

Forgattam a szemem, amikor éreztem, hogy a telefonom rezeg a farzsebemben. A képernyőn megjelenő kép azt jelezte, hogy vagy Chloe, vagy Sophia hívott Chloe telefonjáról. Arra gondoltam, hogy hagyom, hogy hangpostára kapcsoljon, hogy továbbra is zavartalanul élvezhessem Logan monumentális karika-dobálós kudarcát. Nem akartam azonban elszalasztani a lehetőséget, hogy beszélhessek a lányokkal, hiszen rettenetesen hiányoztak.

Megnyomtam a gombot, hogy válaszoljak. – Halló?

– Szia, kislány! – Chloe hangja ciripelt át a telefonon.

– Szia Chloe, mi újság?

– Nem sok minden. Sophia és én csak be akartunk nézni kedvenc könyvmolyunkhoz. Hogy halad a könyvrendszerezési projekt?

Már épp válaszolni akartam, amikor hallottam, hogy Logan káromkodik az üvegeknél, és odanéztem, hogy lássam, már a második sorozaton ment végig, sikertelenül. Kuncogva kijelentettem: – Megint én nyertem!

Rám meredt, miközben Chloe azt mondta a vonal másik végén: – Mi van? Mit nyertél megint?

– Ó, bocsánat, Loganhez beszéltem.

Mint mindig, most is csend fogadta a válaszomat. – Emma, hol vagy?

– A Funland Parkban vagyok Logannel – válaszoltam. – Épp azt nézem, ahogy bénázik a karikadobálós játékban. – Fülig érő szájjal vigyorogtam és integettem neki.

Rám kacsintott, amikor elkezdte a harmadik kört.

– Emma... – Chloe hangja elakadt, mintha próbálná kitalálni, hogyan mondja ki a következő szavakat. – Te és Logan randiztok?

Felhorkantam. – Undorító, Chloe. Nem, nem randizunk.

Logan feje az én irányomba fordult. – Hé, kérlek, mondd meg Chloénak, hogy engem is ugyanúgy undorít ez a lehetőség, mint téged.

– Logan azt akarta, hogy közöljem veled, azt kívánja, bárcsak randiznánk – mondtam Chloénak. – Sőt, most éppen kétségbeesetten próbál megnyerni nekem egy plüssállatot, mert azt hiszi, azzal elnyeri a szívemet.

Logan megrázta a fejét, miközben a következő dobására koncentrált. – Béna vagy, Dawson.

– Hé, nem én vagyok az, aki nem tud egy egyszerű karikát átdobni egy üveg tetején.

Hátralépett, és odatartotta a karikát. – Tessék. Ha azt hiszed, hogy ez olyan könnyű, miért nem próbálod ki te is?

– Emma, ott vagy még? – hallottam Chloe hangját.

– Igen, még mindig itt vagyok – válaszoltam, elvettem Logantől akarikát, és átdobtam céltalanul a pult felett.

Pont az egyik üveg tetején landolt.

Logan álla leesett. Ahogy az enyém is. A kezem felrepült, hogy eltakarja a számat, miközben nevetni kezdtem. – Istenem, ez olyan könnyű volt!

Láttam, hogy Logan nehezen tudta eldönteni, hogy lenyűgözött legyen, vagy kiakadva. Azt hiszem, egy kicsit mindkettő felé hajlott.

– Hé, Chloe, visszahívhatlak később? Van valami, amit szó szerint Logan képébe kell dörgölnöm most azonnal.

– Um... persze? –  mondta Chloe.

– Király. Szeretlek titeket! Később beszélünk! – Visszatettem a telefont a zsebembe, és a pult mögött álló sráchoz fordultam. – Kiválaszthatok egy plüssállatot, ugye?

Kedvetlenül bólintott. – Választhatsz egyet abból a részlegből ott. – A bódé túlsó sarkára mutatott.

– Hmm. – Megkocogtattam a felső ajkamat a mutatóujjammal. – Én a fukszia majmot választom. – Loganra pillantottam. – Imádom a fukszia majmokat.

Logan gúnyosan vigyorgott válaszul, amikor a majmot átnyújtotta nekem. Alaposan megszorítottam, mielőtt az ő irányába löktem. – Tessék, szeretném, ha ez a tiéd lenne.

Eltolta az arca elől. – Nem kell a hülye majmod.

Duzzogtam. – Mi a baj? Mérges vagy, hogy elsőre nyertem, anélkül, hogy megpróbáltam volna, amikor te tizenhárom próbálkozás alatt sem tudtad megcsinálni?

Logan egy nagy kupacba dobta a maradék karikákat a pulton, és felsóhajtott. – Itt végeztünk.

Elmosolyodtam, ahogy elsétáltunk a bódétól, és szorosan belekapaszkodtam a majmomba. Örültem, hogy Logan nem vette el. Valahogy meg akartam tartani magamnak.

– Oké, bár nem én nyertem, de most már megbocsátasz nekem?

Úgy tettem, mintha egy percig gondolkodnék. Az igazság az volt, hogy igazából nem volt mit megbocsátani. Igen, dühös voltam rá azért a kis mutatványért, de valami azt súgta, hogy valójában nem azért tette, hogy bunkó legyen. Szerintem tényleg segíteni akart nekem.

– Igen, persze. Miért ne?

Logan arca felragyogott. – Kitűnő. Oké, most pedig jöjjön a következő kalandunk...

Abbahagytam a sétát. – Ma nincs több kaland, Logan. Nem hiszem, hogy kibírnám.

– Nyugi – mondta, miközben újra elindultunk. – Nem a mai napról beszélek. Hanem a csütörtökről beszélek.

Kíváncsi pillantást vetettem rá. – Mi van csütörtökön?

– Egy másik parti. DE ez most teljesen más, mint az előző. Justin szüleinek táborában lesz a tónál. Nem lesz ott egy csomó ember, szóval sokkal... meghittebb lesz. Matt is ott lesz, természetesen, és ezúttal gondoskodom róla, hogy legyen alkalmad beszélni vele. Ez egy egész napos rendezvény, úgyhogy késő délután is mehetünk, és maradhatunk, ameddig csak szeretnél. Rád bízom a döntést.

A gondolattól, hogy egy újabb partin vegyek részt, émelyegtem. A legutóbbi sem ment olyan jól, pedig csak néhány percig voltunk ott. Ez a tény volt az egyetlen tisztességes része az egész estének. Mégis, valamiért úgy hangzott, hogy ez a mostani elviselhetőbb lesz. Talán még élvezhető is, ha egy kis időt tudnék beszélgetni Matt-tel.

– Igen, oké – azon kapva magam, hogy már ki is mondtam a szavakat.

Meglepetten pislogott rám. – Király. Ez egy randi. – Egy pillanatra megállt, és megráncolta az orrát. – Hát, nem egy igazirandi. Az szörnyű lenne.

Hátravetettem a fejem és felnevettem. – Még egy dolog, amiben egyetértünk.

Egymásra mosolyogtunk, és egy másodperc töredékére majdnem úgy éreztem, mintha barátok lennénk – valódi barátok, akik csak együtt lógnak és élvezik egymás társaságát.

Furcsa volt.

Bizonyára ő is így gondolta, mert megköszörülte a torkát, és azt mondta: – Szóval, mi a következő terved velem?

Ez egy jó kérdés volt. Még nem készítettem listát olyan dolgokról, amiket szuper bénán és unalmasan csinálhatnánk. Bár, még ha lett volna is, nem mondtam volna el neki.

– Csak annyit mondhatok, hogy ez egy nagy fergeteges dolog lesz – mondtam.

– Fergeteges? – vonta fel a szemöldökét. – Az óriáskerékre felülés okozta stressz hatvan évet öregített, vagy mi? Ki használja manapság hetvenéves kor alatt még a „fergeteges” szót?

– Én igen, köszönöm szépen. – Játékosan megütöttem a vállát az enyémmel, és azonnal megbántam. Ez egy kicsit túlságosan is kacér volt az én ízlésemnek. Pár lépést oldalra lépve, hogy több hely legyen köztünk, azt mondtam: – Most már hazamehetnénk? Erre a napra elegem van belőled.

– Jaj, Dawson. Mondd el, mit érzel valójában.

Kuncogtam, miközben elindultunk a parkoló felé. – Őszinténelmondhatod, hogy másképp érzel irántam?

Egy apró mosoly játszott az ajkán. – Nah, azt hiszem, én is elértem a napi Emma-kvótámat.

A kocsihoz vezető út hátralévő részét csendben tettük meg, és alig fél órával később Logan már be is hajtott a kocsifelhajtójára.

– Csütörtökön találkozunk? – kérdezte, és úgy fordult az ülésben, hogy felém nézzen. Amikor bólintottam, hozzátette: – Gondolj csak bele, a következő pár napot nélkülem töltheted. Hát nem klassz?

Letöröltem egy képzeletbeli boldog könnycseppet a szememből, és azt mondtam: – Ennél jobbat nem is kívánhattam volna.

Logan megforgatta a szemét, és kiszálltunk a járműből.

Felemelve a fukszia majom kezét, integető mozdulatokkal ide-oda mozgattam. – Szia, Logan.

Ő csak mosolygott, megrázta a fejét, és intett nekem, mielőtt megfordult, és elindult befelé a házába.

Lenéztem az órámra. Mindkét szülőm még mindig dolgozott, így a ház teljesen az enyém volt. Nem voltam nagy rajongója annak, hogy egyedül legyek otthon, de a délután közepén nem is volt olyan rossz... főleg, hogy Logan itt volt a szomszédban. Nem mintha valaha is a segítségemre sietne, ha valaki betörne a házamba, és megpróbálna elrabolni.

Valószínűleg segítene nekik.

Amint beléptem a bejárati ajtón, elővettem a telefonomat, és tárcsáztam Chloe számát.

Az első csörgés felénél felvette. – Oké, Em, komoly magyarázkodnivalód van.

– Jól vagyok, köszönöm, és te?

– Hagyd abba a hülyeséget, kislány! – kiáltott fel Chloe. – Te Logannel randizol!

Levettem a telefont a fülemről, hogy azon keresztül ránézhessek Chloéra. – Nem is. Ezt vond vissza.

– Add ide a telefont – hallottam Sophia tompa hangját a háttérben. Egy másodperccel később hangosan és tisztán hallatszott. – Emma, Chloe vádja jogos. Tényleg úgy hangzik, mintha te és Logan randiznátok.

– Nem érdekel, hogyan hangzik. Nem randizunk.

– Nem? – kérdezte Sophia. – Akkor mit csináltok? Azon kívül, hogy együtt vásároltok, együtt ebédeltek, együtt mentek partikra, együtt jártok művészeti múzeumba, együtt mentek vidámparkba. Az isten szerelmére, Emma, te és Logan az elmúlt két napban több randira emlékeztető tevékenységet végeztetek, mint én az összes kapcsolatom alatt együttvéve.

Előző este összeomlottam, és mindent elmondtam a lányoknak arról, amit Logan és én csináltunk, és ezt most komolyan megbántam. Be kellett ismernem, hogy egy kívülálló számára ez az egész úgy tűnhetett, mintha randiznánk. Mégis, Chloe és Sophia tudták, mennyire utáltam Logant, és ő is mennyire utált engem. Azt is tudták, hogy mennyire kedvelem Mattet, és hogy mindezt azért teszem, hogy ő is kedveljen engem.

– Srácok, abbahagynátok végre? Kérlek! Logan és én nem járunk.

– Nem lenne baj, ha igen, tudod – mondta Chloe, és láttam, hogy most már kihangosítón vagyok. – Soph és én száz százalékosan támogatnánk. Logan egy totál dögös pasi, és mindig is úgy gondoltuk, hogy lehet valami rejtett szexuális feszültség kettőtök között.

– Úristen, most leteszem!

A lányok kuncogtak. – Bocs, Em – mondta Sophia. – Abbahagyjuk az ugratást. Komolyra fordítva a szót, nagyon reméljük, hogy minden úgy alakul, ahogy szeretnéd. Tudod, mennyire támogatjuk az Emma és Matt kapcsolatának ötletét.

Ez igaz volt. Ők ketten már évek óta szurkoltak és összekötöttek engem és Mattet.

A téma megváltoztatására törekedve tovább kérdezgettem tőlük, hogyan telt a vakációjuk, és hogy találkoztak-e új fiúkkal azóta, hogy utoljára beszéltünk. Közel húsz percig beszélgettünk, mielőtt befejeztük a beszélgetést, és letettük a telefont.

A plüssmajmomra pillantva azt mondtam: – Hé, nem akarsz segíteni nekem rendezni a könyvgyűjteményemet?

Nem válaszolt, csak élettelenül bámult rám. Végigsimítottam a kezemmel a puha műszőrmés fején, és elmosolyodtam. Olyan jó érzés volt, hogy Logant legyőztem a karikadobálós játékban. Meglepő módon tisztességesen viselkedett, bár biztos vagyok benne, hogy ez belülről felemésztette.

Ahogy felsétáltam a szobámba, kétségbeesetten próbáltam elfelejteni a lányokkal folytatott beszélgetést. Nem tetszett a feltételezésük, hogy valami lehet köztem és Logan között. Remélhetőleg a csütörtöki buli mindezen változtatni fog. Talán ezúttal Matt-tel is beszélhetek majd.

És a következő két napban kieszelhettem, hogy pontosan mit mondjak neki.

Tizenötödik fejezet

LOGAN

 

A két és fél napos szünetem Emmától fantasztikus volt, és tényleg lehetőséget adott arra, hogy elkezdjem kidogozni a tervemet. Mire eljött a csütörtök, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy nagy sebességre kapcsoljak.

Itt volt az ideje, hogy beindítsam az Emma és Matt ügyet.

A csütörtöki tervem egyszerű volt, de remélhetőleg hatékony: Emma meg én elmegyünk Matt-tela partira. Amikor elérkezik az idő, hogy eljöjjünk, én kényelmesen találok egy okot, hogy valaki mással vitessem haza magam, így kényszerítve Mattet, hogy egyedül vigye haza Emmát. Lehet, hogy semmi sem lesz belőle – és valószínűleg semmi sem lesz –, de így legalább szocializálódnának. Legalább Matt felfigyelne Emmára.

Emma nem tudott a közlekedési terveimről, ígyamikor aznap délutánmegérkeztem hozzájuk, és elmondtam neki, hogy Matt-tel fogunk utazni, azonnal felélénkült.

– Tényleg? – mondta mosolyogva. – Ez egy remek ötlet.

Hmm. Nem erre számítottam. Azt hittem, utálni fogja az ötletet, hogy egy autóban ragadjon vele, és lehet, hogy még beszélgetést is kell kezdeményeznie vele. De talán ez a sok együttlét, amit csináltunk, kezdett segíteni. Talán elkezdett kibújni a csigaházából.

– Persze, hogy az – mondtam. – Mondtam már, tudom, mit csinálok. – A vállam fölött Matt házára pillantottam, és észrevettem, hogy egy ismeretlen autó parkol az övé mellett a felhajtóján. Visszafordultam Emmához, és megkérdeztem: – Készen állsz?

Bólintott, és becsukta maga mögött az ajtót.

Ahogy átmentünk az utca túloldalára, Matt lépettki a házukból, szorosan követte egy lány, akit nem ismertem fel. A szívem azonnal összeszorult. Fogalmam sem volt, ki lehetett, de magas, barna hajú, gyönyörű volt és lengén öltözött, rövid farmersortban, élénk rózsaszín bikinifelsőben és egy fehér, kigombolt, de a derekánál megkötött gombos felsőben volt. Úgy nézett ki, mintha pincérnő lehetne a Rodeo Roy's-ban.

És nyilvánvalóan ő volt Matt partnere a partira.

Egy pillantást vetettem Emmára, aki teljesen összetörtnek tűnt. Nem tudtam nem sajnálni őt. Tudta, hogy nem versenyezhet Matt vonzalmáért egy ilyen lánnyal, mint ő. És én sem tehettem róla, de rosszul érzem magam. A New York-i utazás kezdett egyre inkább valóságnak tűnni számomra.

Amikor Matt meglátott minket, elvigyorodott és integetett. – Sziasztok, srácok! – Ő és Nagyon Dögös Barbie leugrottak a bejárati lépcsőn, hogy üdvözöljenek minket.

– Logan, ugye emlékszel az unokatestvéremre, Riley-ra? – A mellette álló lányra mutatott.

Hallottam, ahogy Emma megkönnyebbülten felsóhajtott mellettem, amikor kiderült, hogy Riley Matt unokatestvére, nem pedig az új barátnője.

Leesett az állam. – Riley Cavanaugh? Az nem lehet. Az nem lehetsz te.

Riley Cavanaugh volt az első csókom. Matt tizenkettedik születésnapi buliján voltunk, és egy kis csoportunk úgy döntött, hogy 7 perc a mennyországbant fogunk játszani. Riley-val kerültem össze, aki akkoriban egy vékony, göndör hajú, fogszabályzót viselő, fiús alkatú lány volt, és hét dicsőséges percig kínosan csókolóztunk egy gardróbszekrényben. A nap hátralévő részében azt hittem, hogy szerelmes vagyok belé, de miután aznap este hazament New Hampshire-be, teljesen elfelejtettem őt.

Egészen mostanáig.

Már nem volt többé fiús alkatú. Egészen szépen kigömbölyödött és formás lett, és ahogy elnézem, megtanulta, hogyan kell megszelídíteni a haját, ami most laza hullámokban omlott a hátára.

– Logan! – kiáltotta, rám vetette magát, és szoros ölelésbe húzott.

Sajnos ez csak néhány másodpercig tartott, mielőtt eltávolodott tőlem. 

– Olyan jó látni téged! – áradozott.

– Igen, ööö, én is örülök, hogy látlak – mondtam, és hirtelen megint félénk, esetlen tizenkét évesnek éreztem magam.

Emma felvonta rám a szemöldökét, és úgy tűnt, mintha kétségbeesetten próbálna nem vigyorogni a reakciómon. Finoman rávillantottam a tekintetem.

– Emma vagyok – mondta, és a kezét nyújtotta Riley felé.

Riley, aki talán csak néhány centivel volt magasabb Emmánál, kíváncsian nézett le rá, és kezet rázott vele. – Ó, persze, a lány a szomszédból. Emlékszem, hogy mindig láttalak, amikor itt voltam. Általában Logan üldözött téged, és torkod szakadtából üvöltöttél rá.

– Ez nagyjából így van – mondtam, és egy ferde vigyort vetettem Emmára. Ő nem tűnt olyan vidámnak, mint én.

– Riley és a szülei itt vannak a nyáron látogatóban – magyarázta Matt. – Unatkozott, ezért javasoltam neki, hogy jöjjön velünk a ma esti buliba.

– Jól hangzik – mondtam egy kicsit túl lelkesen. Láttam, hogy Emma észrevette, de úgy tűnt, senki más nem.

Mindannyian Matt dzsipjéhez indultunk. Mivel még senki nem tartott igényt az anyósülésre, támadt egy ötletem.

– Hé, Emma, miért nem ülsz be előre? – javasoltam. Amikor mindenki megfordult, hogy rám nézzen, azt mondtam Mattnek: – Emma rosszul lesz, ha a hátsó ülésen utazik. És hacsak nem akarod, hogy mindent összerókázzon, valószínűleg az lenne a legjobb, ha elöl maradna.

Matt kissé grimaszolt a gondolatra. Riley felhorkant. Emma halálos pillantásra szűkítette a szemét. Finoman vállat vontam rá, mintha azt akartam volna mondani: – Nyugi, érted teszem ezt.

Fogalmam sem volt róla, hogy Emma hajlamos-e az autóbetegségre, de ez nem is számított. Valami ürügyet kellett találnom arra, hogy rávegyem, Matt mellé üljön. Közel húsz percig tart, amíg odaértünk a partira, és ezta húsz percet azzal tölthették volna, hogy csevegjenek.

Azonban nem ez történt.

Ehelyett az út nagy részében Rileybeszélt. Néha hozzám is szólt, megkérdezte, hogy mit csináltam az elmúlt években, de folyamatosan bevonta Mattet is a beszélgetésbe, és ezzel sikeresen elzárta Emmát a beszélgetés elől.

Hát igen. Gondoskodok majd, hogy legyen elég idejük beszélgetni a partin.

Már majdnem fél hét volt, amikor megérkeztünk a táborba, és még csak néhányan jelentek meg. Justin a grillt vette kezelésbe, a barátai egy csoportja pedig már elkezdett sörpongozni. Néhányan még mászkáltak, de összességében eddig visszafogottan zajlott az esemény. Emma arcán láttam, hogy ezt értékeli.

Körbepillantottam, próbáltam kitalálni egy ürügyet, hogy Emmát és Mattet kettesben hagyjam, amikor Matt megszólalt.

– Hé, Riley – mondta, és megragadta a karját. – Ha már egész nyáron itt leszel fent, akár be is mutathatlak mindenkinek. Valószínűleg sokukkal fogsz találkozni.

Bólintott, hogy majd később találkozunk, és elindultak Justin felé.

Oké, hát elszállt ez a lehetőség. Emma felé fordultam. – Nem akarsz sétálni egyet, vagy valami ilyesmi?

Meglepetten pislogott rám. – Sétálni?

– Igen. Megmutathatom neked a tavat.

– Láttam már a tavat.

Megforgattam a szemeimet. – Tudom. De inkább elmész megnézni a tavat, ahol úgy tűnik, senki sem lóg a környéken, vagy inkább itt maradsz, és részt veszel egy fergeteges sörpong meccsen egy csapat sportolóval?

A vállam fölött a már részeg focisták csoportjára pillantott. – Akkor a tó.

Erre gondoltam én is. Ahogy elindultunk lefelé a hosszú, köves ösvényen, amely a kikötőhöz vezetett, Emma végigsimított a haján, és azt mondta: – Szóval Riley eléggé szemrevaló lett, mi?

Szórakozottan felhúztam a szemöldököm. – Szemrevaló?

– Igen. Emlékszem, láttam, ahogy időről időre feljön, hogy meglátogassa Mattet. Olyan... másképp nézett ki.

Egyetértően bólintottam. – Határozottan kiteljesedett, az biztos.

Emma halkan kuncogott. – Csak örülök, hogy Matt unokatestvére. Egy pillanat töredékéig nem ismertem fel. Azt hittem, talán az új barátnője vagy ilyesmi.

Könnyen lehetett volna. Ha eltekintettél a vérrokonságtól kettejük között, valószínűleg az lett volna. Tökéletesen megfelelt Matt típusának.

– Nos, a jó hír az, hogy nem az – mondtam, ahogy a vízhez közeledtünk. – De ő pontosan az a fajta lány, akit Matt keres. Gondtalan. Vidám. Dögös. Nem okoz neki gondot bikiniben sétálgatni. Erről jut eszembe, mikor megyünk bikinivásárlásra? A hétvége gyorsan közeledik, és el kell jönnöd Matt medencés partijára.

Emma megrázta a fejét. – Már mondtam neked, Logan, nem megyek.

– Ugyan már. Jó móka lesz.

– Nincs olyan része a medencés partinak, ami számomra szórakoztató lenne – mondta. – Még úszni sem tudok, és félek a víztől, szóval... nem. Nem megyek.

Abbahagytuka sétát, amint elértük a tavat. Megragadva a kezét, elkezdtem levezetni a stégen.

– Logan, mit csinálsz?

– Megnézzük közelről a vizet.

Kétségbeesetten próbálta kivenni a kezét az enyémből, de ettől csak még jobban szorítottam. Amikor a stég legvégéhez értünk, a vállára tettem a kezem, és óvatosan úgy mozdítottam el, hogy most már a legvégén állt, és a vizet bámulta.

– Logan –, mondta idegesen, – ez egy kicsit túl közel van.

– Emma, ez csak víz –mondtam, és levettem róla a kezem. – Ártalmatlan. Itt nem túl mély. Matt medencéje sem túl mély. Nem fogsz megfulladni. Rengeteg ember lesz a közelben, aki megmenthet, ha elmerülsz. Ígérem. –Egy pillanatra szünetet tartottam, mielőtt odahajoltam, és a fülébe súgtam: – Megfoglakmenteni.

Erre kissé megugrott, és felém fordult. Miközben ezt tette, a sarka lecsúszott a stég széléről, és zihálva hátrafelé botlott. Gyors reflexeim működésbe léptek, és kinyújtottam a kezem, hogy megragadjam; semmiképpen sem akartam hagyni, hogy a tóba essen. Egyik karommal átkaroltam a hátát, és megakadályoztam, hogy lezuhanjon. A másik karomat a dereka köré fontam, és szorosan magamhoz húztam. Olyan közel, hogy a mellkasa már szorosan az enyémhez nyomódott. Olyan közel, hogy éreztem a szíve dobogását a mellkasában.

Megkönnyebbülés öntötte el az arcát, amikor rájött, hogy megtettem, amit az imént állítottam: Megmentettem őt.

Be kellett ismernem, én is megkönnyebbültem egy kicsit. Nem tudtam, milyen nagyon félt a víztől, és nem akartam, hogy én legyek az oka annak, hogy ezt első kézből megtudjam.

Annak ellenére, hogy biztonságban volt, és mindkét lába szilárdan állt a stégen, valami megakadályozott abban, hogy elengedjem. Talán azért, mert hirtelen észrevettem, milyen jó illata van– mint az almának. Friss, ropogós almaillat. Valószínűleg a samponja.

Vagy talán azért, mert észrevettem, hogy milyen igazinak érződött a karjaimban. Vékony volt, de nem Grace-vékony. Nem volt nullás méretű. Volt némi hús a csontjain, és minden jó helyen.

Talán azért, mert észrevettem, hogy a teste milyen tökéletesen simul az ölelésembe.

Talán azért, mert észrevettem, milyen puha a keze, ahogy mindkét karomat fogta, és az életéért kapaszkodott belém.

De ami a legrosszabb, talán azért, mert észrevettem, hogy mit tesz velem, ha magamhoz szorítom. Elmosódott a fejem, a légzésem felszínessé vált. És amikor a tekintetünk összeakadt, a pulzusom elkezdett száguldani, ütemről ütemre az övével megegyezően.

Szerencsére csak egy múló pillanat volt– és véget ért, amikor egy mély hang a hátam mögött azt kiáltotta: „Meglepetés!”, majd két kezet éreztem a hátamon, amelyek előre löktek... és Emma meg én is a tóba csapódtunk.

Sikerült egy kiáltást kieresztenie, mielőtt a vízben landoltunk, és a becsapódáskor a felszín alá süllyedtünk.

A víz nem volt túl mély, ami jó dolog volt, tekintve, hogy Emma nem tudott úszni. Csak egy másodpercbe telt, mire felbukkant utánam, de ezt köhögés és zihálás közben tette.

Felnéztem a stég irányába, és láttam, hogy Matt egyik focista csapattársa, Jackson Rowe nevetgél és ránk mutogat.

– Mi a fene, haver? – kiáltottam rá. – Ezt meg miért csináltad?

– Bocs, tesó – mondta Jackson, a hasát szorongatva a nagy nevetéstől. – Csak láttalak titeket ott állni, mintha csókolózni akartatok volna, és nem tudtam megállni.

A szavaitól összeszorult a szám. Emma és én nem akartunk smárolni. Miért mondott egyáltalán ilyet?

– Remek– morogtam, és Emmára fordítottam a figyelmemet, akinek a köhögése alábbhagyott. – Jól vagy?

Arra számítottam, hogy csak bólint, és talán csatlakozik hozzám, hogy megszidja Jacksont a tettéért, vagy pedig a frász jön rá, amiért a vízben van. Ehelyett azonban rám sandított, és azt kiabálta: – Mi a fene bajod van, Logan?

Leesett az állam. – Mi a bajod velem? Jackson az, aki belelökött minket!

– Nem tudott volna, ha nem kényszerítettél volna a stég szélére korábban– mondta, és dühösen elgázolt mellettem. – Mekkora egy bunkó vagy!

Ó, már megint itt tartunk!– Ez egyszerűen remek, Emma. Hibáztasd az áldozatot, miért is ne?

Nem vett rólam tudomást, miközben felmászott a létrán a stégre.

Jackson rögtön észrevette, milyen jólrátapadmost a vizes, fehér pólója, és halkan füttyentett, miközben kéjesen figyelte. – Szép melltartó, Dawson.

Nem viccelt. Abból, amit a már áttetsző anyagon keresztül láttam, szép melltartó volt. Rózsaszín és csipkés, és egyáltalán nem olyan, amilyennek én elképzeltem a melltartóválasztását.

Nem mintha valaha is gondoltam volna erre.

Egy másodpercig zavartan nézett, mielőtt lenézett magára, és meglátta, mire utal. Azonnal sötétvörösre pirult, keresztbe fonta a karjait a mellkasán, és a tábor irányába kezdett lopakodni.

– Emma! – kiáltottam utána, és gyorsan kihúztam magam a tóból. Amint a stégre léptem, jól meglöktem Jacksont.

– Igazi pöcs vagy – mormoltam, mielőtt Emma után indultam volna. Ő csak hátravetette a fejét, és felnevetett válaszul.

– Emma, várj! – Kocogásba kezdtem, hogy utolérjem. – Jól vagy? Nagyon sajnálom.

– Azt jól is teszed. – Megállt, és a levegőbe emelte a kezét. – Most az éjszaka hátralévő részét átázott ruhában kell töltenünk. Ráadásul azt hiszem, belélegeztem egy kis tóvizet az orromba, és valószínűleg elkaptam egy agyevő amőbát.

– Ha ettől jobban érzed magad, valószínűleg én is elkaptam egyet.

– Legalább gyorsabb lesz a halálod, mivel kevesebb van ott, amit felfalhat – csattant fel, de ezt egy apró mosoly követte.

– Vicces –mondtam egy hamis nevetéssel. – Az intelligenciámra célozgatsz, amikor átkozottul jól tudod, hogy az én jegyeim ugyanolyan jók, mint a tieid, ha nem jobbak. Tudod mit? Megérdemled, hogy az éjszaka hátralévő részében vizes ruhában szenvedj.

Csak megrázta a fejét, és szorosabban átölelte a karját a mellkasán. A melltartója még mindig látszott a pólóján keresztül, és láttam rajta, hogy ez hihetetlenül bizonytalanná teszi. Így hát úriemberként úgy döntöttem, hogy kisegítem. Felemeltem az ingemet a fejem fölé, levettem, és odatartottam neki.

– Tessék, fogd ezt.

Értetlenül bámulta az inget, és azt mondta: – Mit csináljak vele? Ugyanolyan vizes, mint a saját ruháim.

Megcsavartam az anyagot, hogy a lehető legtöbb vizet kipréseljem belőle. –Igen, de legalább eltakar, így az egész társaság nem fogja látni, hogy a Victoria's Secretnél vásárolod a fehérneműidet. Bár ez talán nem is lenne rossz dolog, mert így tényleg valamennyire menőnek tűnnél...

Emma megforgatta a szemét. – Vedd vissza a pólódat.

Ha már egyszer levettem a pólót, nem terveztem, hogy visszaveszem. Legalábbis addig nem, amíg még nedves volt. Éppen azt akartam javasolni, hogy menjünk, kérdezzük meg Justint, hogy van-e a táborban egy szárító, amibe bedobhatjuk a ruháinkat, amikor Matt és Riley hirtelen megjelent mellettem.

– Ó, ezek ketten már elmentek úszni nélkülünk– mondta Riley duzzogva Mattnek. A tekintete a mellkasomra siklott, és a duzzogása mosolyra váltott. – Szép izmok, Logan. Amikor legutóbb láttalak, még nem voltak ilyenek.

A pillantásom egy pillanat töredékére az őmellkasára siklott, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy neked sem volt ilyened, amikor legutóbbláttalak. Az ajkán játszadozó apró vigyorból ítélve pontosan tudta, mire gondolok.

A bikinifelsője alig takarta azt, ami alatta volt.

Amikor Emma megköszörülte a torkát, odanéztem, és láttam, hogy kényelmetlenül és szerencsétlenül áll ott. A szempillaspirálja kezdett megfolyni, sötét karikákat varázsolva a szeme alá, a haja pedig csuromvizes és kócos volt. Szöges ellentétben állt Riley-val, akinek minden tökéletesen a helyén volt, és nyilvánvaló, hogy Emma tisztában van ezzel.

Sajnáltam őt. Különösen azért, mert a szerelme ott állt előtte, és egy halvány szórakozott arckifejezéssel szemlélte zilált külsejét.

Fehér ingét levéve és rövidnadrágját kigombolva Riley rám nézett, és azt kérdezte: – Meleg a víz? Kedvem lenne úszni egyet.

Mielőtt válaszolhattam volna, leengedte a rövidnadrágját, és kilépett belőle. Tátva maradt a szám, amikor teljes egészében láttam őt bikiniben. Az sem érdekelt, hogy észrevette, hogy szemérmetlenül őt bámulom.

– Szeretnél velem jönni? – kérdezte, a szempilláit rebegtetve, és ujjával végigsimított a hasamon. – Ha már így is nedves vagy, meg minden.

– Um... – Nagyot nyeltem, és a tekintetem átvillant Emmára, aki a mellette lévő fa kérgét tanulmányozta. Mattre néztem, és egy zseniális ötlet támadt bennem.

– Szívesen – mondtam Riley-nak, mielőtt a legjobb barátomhoz fordultam volna. – Hé, Matt, miért nem viszed vissza Emmát a táborba, és mutatod meg neki, hol van a szárító, hogy megszáríthassa a ruháit?

Tökéletes alkalom arra, hogy egyedül legyenek.

– Ööö, oké – válaszolta Matt, és a kezét a nadrágja zsebébe dugta. Emma felé fordult. – Mehetünk?

Emma meg én váltottunk egy pillantást, és én egy apró mosolyt küldtem neki, amit ő nem viszonozott. Meglepő módon nem tűnt túlságosan izgatottnak a javaslatomtól. Valószínűleg megijedt attól, hogy egyedül kell töltenie egy kis időt a sráccal, akivel alig tudott két összefüggő szót beszélni. Nagy kár. Később még megköszöni.

Együtt indultak el, Riley pedig megragadta a kezemet, és elkezdett visszavezetni a stég felé.

– Szóval – mondta, miközben sétáltunk – Matt mondta, hogy nemrég szakítottatok a barátnőddel. Sajnálattal hallom.

Egy elutasító kézlegyintéssel azt mondtam: – Nem nagy ügy. Nem voltunk igazán komolyan, vagy ilyesmi.

Bólintott. – És Emma? Mi folyik kettőtök között?

Oldalra pillantottam rá. – Semmi sincs köztünk. Miért kérdezed ezt egyáltalán?

– Nem tudom – mondta egy vállrándítással. – Az előbb úgy tűnt, mintha nem örült volna túlságosan annak, hogy beleegyeztél, hogy velem gyere úszni. Mintha féltékeny lett volna vagy ilyesmi.

Ezen csak nevetni tudtam. – Te képzelődsz. Emmát nem érdekli, hogy mit csinálok, vagy hogy kivel csinálom. Sőt, őrülten szerelmes Mattbe. Ezért kértem meg, hogy vigye vissza a táborba „hogy kettesben legyenek.” – Rosszul éreztem magam, amiért felfedtem Emma szerelmét Riley előtt, de muszáj volt. Nem hagyhattam, hogy egy pillanatig is azt higgye, hogy van– vagy valaha is lehet– valami köztem és Emma között.

Ez egyszerűen nevetséges volt.

– Ó– mondta megkönnyebbült hangon. – Király. – Lenézett a földre. – Én magam is épp most léptem ki egy kapcsolatból. A két éve tartó barátom dobott, rögtön azután, hogy vége lett a sulinak.

– Nem lehet igaz. – Felvontam a szemöldökömet. – Kizárt, hogy egy srác dobott téged. Miféle idióta tenne ilyet?

Kuncogott, és az alkaromra tette a kezét. – Túl édes vagy, Logan. Tudod, azt hittem, hogy nyomorultul fogom érezni magam itt fent a nyáron, és csak azzal töltöm az időmet, hogy azon gondolkodom, hogy az exem kivel kavar otthon. De most már azt hiszem, szeretek itt lenni. – Elvigyorodott, és hagyta, hogy a ruhája a földre hulljon.

– Ott találkozunk? – kérdezte kacsintva, és a tó felé intett a fejével. Meg sem várva a válaszomat, megfordult, végigfutott a stégen, és belevetette magát a vízbe.

Mély levegőt vettem, és lassan kiengedtem, miközben kezemmel végigsimítottam a hajamon. Egészen biztos voltam benne, hogy Matt unokatestvére csak flörtöl velem.

És eléggé biztos voltam benne, hogy ez nekem megfelel.