10.-11. Fejezet

 

Tizedik fejezet

EMMA

 

Felkaptam egy véletlenszerűen kiválasztott könyvet a polcról, az orromhoz emeltem, és beszívtam a pompás illatát. A mellettem lévő polcnak támaszkodó seggfej úgy bámult rám, mintha harmadik szemem nőtt volna.

– Te most megszagoltad a könyvet?

Visszatettem a keményfedeles regényt a polcra. Igen. Megszagoltam a könyveket. Ez egy furcsa furcsaságom. Az esetek felében észre sem veszem, hogy ezt teszem – így történt, hogy Logan előtt csináltam, aki kétségtelenül meg akart érte szidni.

– Igen, és akkor mi van?

Elmosolyodott, és megrázta a fejét. – Olyan furcsa vagy.

Szembefordultam vele.– Tényleg az vagyok? Mondd csak, szereted a benzin szagát? Az égő gumit?

Logan megforgatta a szemét. Tudta, hogy mire akarok kilyukadni.

– Persze, hogy szereted – válaszoltam neki. – Mert szereted az autókat. Nos, én a könyveket szeretem, ezért szeretem a papír és a tinta illatát. Nincs ebben semmi furcsa.

Végighúzta a kezét az arcán, mielőtt kivette a telefonját a zsebéből, és megnézte az időt. – Jó isten, te nő, már majdnem egy órája vagyunk ebben a könyvesboltban!

– Hé, azt mondtad, addig maradhatunk itt, ameddig csak akarok.

– Az észszerűség határain belül.

– Ezt a részt nem árultad el.

– Nem gondoltam, hogy muszáj. Ez csak burkoltan volt benne.

Lenéztem a saját telefonomra, hogy megnézzem az időt. Igaza volt, már majdnem egy órája ott voltunk. Maradhattam volna még egy-két órát, de nem akartam a kelleténél több időt tölteni Logannel, úgyhogy úgy gondoltam, itt az ideje, hogy befejezzem a napot.

– Oké, mehetünk– mondtam legyőzötten.

A tekintete az üres kezemre siklott. – Nem veszel semmit?

– Nem –, mondtam egy vállrándítással. – Semmi sem szólt hozzám.

– Ezt valószínűleg szó szerint érted, ugye?– Logan elvigyorodott, és közelebb hajolt. Egyenesen a szemembe bámult, és lágy, gúnyosan aggódó hangon azt mondta: – Beszélnek hozzád a könyveid, Emma?

Kinyújtottam a kezem, hogy ellökjem magamtól, de túl gyors volt; megragadta mindkét csuklómat, mielőtt a kezem érintkezhetett volna a vállával, és magától hátrált.

– Játssz szépen – figyelmeztetett egy lusta mosollyal.

Fintorogva szabadítottam ki a csuklóimat a szorításából. – Emlékeztess még egyszer, miért is döntöttem úgy, hogy belemegyek ebbe az ötletedbe?

– Mert szerelmes vagy Mattbe – válaszolta éneklő hangon.

– Fogd be! – sziszegtem, a karjára ütöttem, és azonnal megbántam. A csávónak komoly izmai voltak a tricepsze környékén, és biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban fájt nekem, mint neki.

Logan felnevetett. – Ne aggódj, senki sem hallotta. Nézz körül, Emma. Senki sincs itt a suliból. Nyári szünet van – a tengerparton vannak, medencés partikat tartanak. Te vagy az egyetlen lúzer, aki úgy döntött, hogy egy gyönyörű vasárnap délutánt egy könyvesboltban tölt, ahelyett, hogy kint töltené a barátaival, élvezve a jó friss levegőt... egy kis színt kapva, aminek kétségbeesetten hasznát vennéd.

Rávetettem egy pillantást, miközben elindultunk a kijárat felé. – Úgy érted, hogy kétségbeesetten hasznomra válna egy kis bőrrák?

Hitetlenkedő pillantást vetett rám.– Most viccelsz velem? Emma, neked komoly problémáid vannak.

– Sosem mondtam, hogy nincsenek – motyogtam, miközben elhagytuk az üzletet.

Logan átvezetett egy padhoz a könyvesbolt előtt, és leültünk. Intett, hogy csatlakozzak hozzá.

– Szóval – mondta –, összeállítottam egy listát a dolgokról, amiket megtehetnénk.

– Listát? – kérdeztem kíváncsian. – A miteendőinkről? Miről beszélsz?

– Arról beszélek, hogy ha egyáltalán esélyt akarsz kapni Mattnél, ki kell, hogy szedjünk ebből a burokból, amiben már majdnem tizennyolc éve bujkálsz. – Bekapcsolta a telefonját, és a képernyőre koppintott. – És ehhez ki kell lépned a komfortzónádból, valamint meg kell tenned néhány olyan dolgot, amit általában nem szoktál. Kezdve a ma estével.

Rápislogtam. – Mi van ma este?

– Elmegyünk egy buliba.

Ismét pislogtam. – Mi?

– Igen. Mi.

– Buliba megyünk?

Logan felsóhajtott, mintha már belefáradt volna ebbe a szóváltásba. – Igen. Mi egy buliba megyünk.

Határozottan megráztam a fejem.– Nem. Szó sem lehet róla. Nem megyek buliba. Főleg nem veled.

Logan megcsípte az orrnyergét, én pedig élveztem a gondolatot, hogy talán megfájdul tőlem a feje. – Emma, azt akarod, hogy Matt beléd szeressen, vagy mi? Szereti a bulikat. Kedveli a lányokat, akik szeretik a bulikat. Ott lesz ma este. Ez olyan egyértelmű.

Persze igaza volt, de utáltam a bulikat. Utáltam őket. Csak ürügy volt arra, hogy a gyerekek hangoskodjanak, berúgjanak és tapizzák egymást. Beleborzongtam a gondolatba, hogy részt kell vennem egy ilyenben.

– Mi van még a listádon?– érdeklődtem, közelebb hajolva hozzá, hogy megpróbáljam meglesni a telefonja képernyőjét.

Gyorsan elrántotta.–Sajnálom, de várnod kell. Mindegyiket közvetlenül azelőtt fogod megtudni, hogy megtesszük. Így nem lesz időd túlgondolni a dolgokat, és visszalépni.

– De bőven adsz időt arra, hogy visszalépjek, ha ma csak este lesz a parti– mutattam rá.

Egy pillanatig elgondolkodott ezen.– Igaz. De te nem fogsz visszalépni.

Felvontam egy szemöldököm.– Tényleg? És mitől vagy ebben olyan biztos?

Egy ferde vigyort vágott rám.– Attól, hogy nem hagyom, hogy kihátrálj. Vettél pár dögös ruhát, amiről biztosan tudom, hogy felkelti Matt figyelmét. És azt is tudom, hogy mélyen legbelül kíváncsi vagy. Még sosem voltál gimis buliban, ugye?

A kérdésre a válasz nyilvánvaló volt, ezért nem is vettem a fáradságot, hogy válaszoljak.

– Gondoltam. Szóval, a következőt fogjuk tenni. Felveszed azt a rövidnadrágot és azt a fehér felsőt, amit korábban vettél, ma este pontban hétkor bekopogok az ajtódon, és te kinyitod. Beülünk a kocsimba, és elmegyünk arra a bulira. Vége a beszélgetésnek.

Tiltakozásra nyitottam a számat, de ő hallani sem akart róla.– Vége. A. Megbeszélésnek. – ismételte meg, ezúttal egy kicsit nagyobb nyomatékkal. Felállt a padról, és intett, hogy kövessem.

A mi kis délutáni kirándulásunknak vége volt, és most már ideje volt felkészülni az esti kirándulásra.

Egy partira készültem. Logan Reynoldsszal.

Kétségbeesettebb lehettem, mint gondoltam.

***

– Bocsánat, de hova mész, kivel?–kérdezte Chloea laptopom képernyőjén keresztül. Ő, Sophia és én megint videochateltünk, miközben készülődtem a bulira.

Jól hallotta, amit mondtam, de azért megismételtem magam.– Egy buliba megyek Logannel.

A gardróbban voltam, és átöltöztem a korábban vásárolt ruháimba, így nem láthattam a lányok arcát, amikor elmondtam nekik a hírt. Ehelyett a döbbent csendet kellett hallgatnom, ami egy pillanatra arra késztetett, hogy elgondolkodjak, vajon megszakadt-e a kapcsolatunk.

– Ott vagytok még?– kiáltottam, miközben a fejemre húztam a fehér pántos topot, ezzel teljessé téve azösszképet.

– Igen– válaszolta Sophia.– Csak... nem vagyunk benne biztosak, hogy jól hallottunk. Mindkét alkalommal.

Kilépve a gardróbból, és a laptop látóterébe álltam. Amint Sophia és Chloe meglátott, mindketten ziháltak.

– Szent banán, Em– szólt Chloe.– Mi van rajtad?

Tudat alatt magamra pillantottam, és azt mondtam:– Mi a baj azzal, ami rajtam van?

– Azt tervezed, hogy Logan teherbe ejt ezen a bulin?– viccelődött Sophia, huncut vigyor rajzolódott ki az arcán.

A kérdésére leesett az állam, mert attóla gondolattól, hogy valaha is olyasmit csináljak Logannel, ami ahhoz vezethet, hogy teherbe esek, hirtelen hányingerem támadt.

– Mi a fene bajod van, Soph?

Chloe kuncogott.– Ez egy jogos kérdés, Em. Pokolian dögös vagy ebben a ruhában. Ha az a rövidnadrág rövidebb lenne, akár farmerbugyinak is elmehetne.

Láttam, hogy Sophia összerezzen.– Chloe, tudod, mit gondolok erről a szóról.

Chloe odafordult Sophiához, és egyenesen a fülébe mondta:– Bugyi. Bugyi. Bugyi. Bu...

Sophiaa kezét Chloe arcára tette, és kilökte őt a webkamera látóteréből.– Most komolyan, Em, mi a helyzet ezzel a ruhával egyébként? És hogy kerültél oda, hogy meghívtak egy buliba Logannel?

Még nem meséltem a lányoknak Logan ajánlatáról, hogy segít nekem barátot szerezni – konkrétan Mattet–, és még mindig nem voltam biztos benne, hogy akarok-e.– Ez egy elég hosszú történet– mondtam, miközben a hajamat laza lófarokba húztam, és gumival összekötöttem.– Majd később beavatlak titeket, ígérem. Logan bármelyik percben itt lehet.

– Nem– szólt Chloe.– Emma, nem hagyhatsz minket ilyen bizonytalanságban!

– Bocs, srácok! Mennem kell! Szeretlek!– Dobtam nekik egy puszit, és megszakítottam a kapcsolatot, mielőtt még egy szót is szólhattak volna.

Az ágyam melletti ébresztőórára pillantottam. Körülbelül öt percem volt még, amire Logan azt állította, hogy értem jön, ami azt jelentette, hogy valószínűleg közelebb volt húsz percem, hogy befejezzem a készülődést. Úgy gondoltam, hogy ezt az időt arra használom fel, hogy megpróbálok egy kis sminket feltenni.

Nem akartam azt csinálni, amit Chloe és Sophia „munka”-ként emlegetett, ami magában foglalta a korrektorokat, tonikokat, alapozókat és pirosítókat (őszintén szólva nem is nagyon figyeltem erre a leckére), ehelyett úgy döntöttem, hogy csak szemceruzát, szemhéjfestéket és szempillaspirált használok – a „szem hármasát”, ahogy a lányok gyakran szerették hívni.

Kevesebb mint öt perc alatt sikerült felvinnem a szemceruzát, az árnyékot és a szempillaspirált. Kellemesen meglepett az eredmény. A sminktől idősebbnek, érettebbnek tűntem. Talán még a szexisség határátis súrolta. A füstös szemek pillantása volt az egyetlen, amit tudtam, hogyan kell csinálni, mert Chloe és Sophia ezt tanította nekem. De ez volt az egyetlen, amit tudnom kellett, mert fantasztikusan nézett ki.

Amint kiléptem a fürdőszobából, kopogást hallottam a bejárati ajtón. Előhúztam a telefonomat a farzsebemből, és megnéztem, mennyi az idő. Csak két percet késett.

Lenyűgöző.

– Majd én kinyitom!– kiáltottam a szüleimnek, miközben leszaladtam a lépcsőn, és kivágtam az ajtót.

Ahogy vártam, Logan állt a túloldalon, és ugyancsak ahogy vártam, jól nézett ki. Nem mintha ez meglepetés lett volna. Logan mindig jól nézett ki. Lehet, hogy utáltam őt, de ezt a tényt még én sem vitathattam el. Egy kifakult világoskék farmert és egy fekete Pink Floyd grafikus pólót viselt, amely szépen tapadt a mellkasán és a felkarján lévő izmokra. Enyhén hullámos haja kissé kócos volt, mintha csak néhányszor végigsimított volna rajta a kezével, hogy szándékosan összekuszálja.

Valószínűleg egy perc sem kellett neki, hogy elkészüljön, mégis úgy nézett ki, mint egy két lábon járó Abercrombie & Fitch-reklám. Miért volt ilyen könnyű dolguk a pasiknak?

Kikerekedett a szeme, amikor kinyitottam az ajtót. Hagytam, hogy a tekintete lassan végigvándoroljon a testemen, bizonyos területeken elidőzve, miközben visszahozta a tekintetét, hogy találkozzon az enyémmel.– Hűha, Dawson! Nem rossz. Tényleg úgy néz ki, mintha némi erőfeszítést tettél volna bele.

A saját szemeim összeszűkültek.– Köszi. Ezt bóknak veszem, mivel biztos vagyok benne, hogy ez a legjobb, amit tudsz.

Logan elvigyorodott, de gyorsan őszinte mosolyra váltott, amikor meglátta, hogy apám mögöttem lépked.

– Mr. Dawson– mondta ragyogóan. Kellemesen.– Jó napot, uram, hogy van?

Apám megrázta a fejét.– Logan, hányszor kell még ezt átbeszélnünk? Kezdj el Jake-nek szólítani, és ne hívj uramnak. Öregnek érzem magam tőle.– Megborzongott.

– Sajnálom, Jake– mondta Logan vigyorogva. El sem hittem, mennyire más volt a szüleim közelében, mint velem. Nyugodtan kijelenthettem, hogy Logan ugyanúgy imádta őket, mint ők őt – ez volt a sajnálatos hátulütője annak, hogy apáinkat egy életre szóló szoros barátság fűzte egymáshoz.

Én azonban nem voltam más Logan apja, sőt, még a mostohaanyja, Rachel közelében sem. Mr. Reynolds – vagy Mark, ahogy ő szerette, ha hívtam – mindig is olyan volt számomra, mintha a második apám lett volna. És gyakorlatilag, azt hiszem, az is volt, hiszen az egyik keresztszülőmként volt feltüntetve. Kár, hogy Logan és én nem jöttünk ki egymással, különben mindannyian egy nagy, boldog család lennénk.

– Szóval– mondta apa, miközben rám és Loganre pillantott.– Együtt mentek egy buliba, mi? Nem is tudtam, hogy barátok vagytok.

– Nem vagyunk azok– mondtuk egyszerre Logan és én.

Tágra nyílt szemekkel bámultunk egymásra.– Jinx[1]– szintén egyszerremondtuk mindketten, majd folytattuk egymás bámulását.

Apa halkan kuncogott.– Á, ti ketten és ajinxelésetek! Visszahozza az emlékeket abból az időből, amikor még kicsik voltatok. Ti mindig egyszerre „jinxeltetek” és kerültetek balszerencsébe,és mindig olyan jó volt, hogy megpihenhettünk az állandó civakodásotoktól.

Logan és én mindketten könyörgő szemmel fordultunk apám felé. Gyerekes volt, de úgy látszik, Logan és én még mindig nagyon komolyan vettük az átkot. Apának igaza volt. Amikor Logan és én gyerekek voltunk, valahogy elég gyakran sikerült elátkoznunk egymást, és senki sem mondta ki a nevünket, ami örökkévalóságnak tűnt. Azt hiszem, most már tudtuk, hogy szándékosan csinálták.

És bár nagyon tetszett az ötlet, hogy soha többé nem kell hallanom Logant beszélni, mégis azt akartam, hogy valamikor újra beszélni tudjak. Bárcsak telepatikusan megkérhetném apámat, hogy az én nevemet mondja, és ne Loganét...

– Emma, Logan– mondta végül apa, tiszta vidámsággal az arcán –, mindketten „jinxtelenek” vagytok, feloldom az átkot.

A feloldozásunkra Logan és én egyszerre sóhajtottunk fel, és egy óvatos pillantást váltottunk, mintha azon gondolkodnánk, hogy az egyidejű sóhajtozás nem vészjósló vétség-e. Egyidejű vállrándítással némán megállapítottuk, hogy nem.

– Logan... segít nekem valamiben– magyaráztam, remélve, hogy apám nem kérdezősködik a részletekről.

– Egy partin?– kérdezte Apa zavartan. Enyhe homlokráncolással pillantott le rám, úgy tűnt, hirtelen felfigyelt a megjelenésemre.– Emma, édesem, elég meleg lesz?– Ez apa-nyelven volt, ami lazán lefordítva azt jelentette:–Látom, hogy amit viselsz, az eléggé kitárulkozó, de kényelmetlenül érzem magam, amikor megközelítem a kérdést, ezért keresek egy finom módszert arra, hogy több ruhát vegyél fel anélkül, hogy nyíltan megkérnélek rá.

– Apa, még mindig majdnem harminc fok van odakint. Azt hiszem, nem lesz semmi bajom.– De, hogy megnyugtassam, hozzátettem:– De a biztonság kedvéért viszek egy kapucnis pulóvert.

– Remek ötlet, édesem– mondta mosolyogva.

Gyorsan felszaladtam az emeletre, és felkaptam a kapucnis pulóvert, amiről tudtam, hogy a legjobban tetszene neki: egy túlméretezett, tengerészkék cipzárosat, ami a rövidnadrágomig ért.

Amikor a kapucnis pulóverrel a kezemben visszaértem az előcsarnokba, apa és Logan annyira el voltak foglalva valamin nevetgéléssel, hogy egyikük sem vette észre a visszatérésemet.

– Mi olyan vicces?– kérdeztem.

Apa hátba verte Logant, és azt mondta:– Ó, semmi. Érezzétek jól magatokat ma este.

Nem tetszett, hogy ilyen bizalmasan viselkedtek egymással, ezért gyorsan kivezettem Logant a házból, és elköszöntem apámtól, amikor becsukta mögöttünk az ajtót.

– Biztosan kifizetődő lehet jófejnek lenni– mondta Logan, miközben a kocsijához vezetett. Meglepő módon kinyitotta nekem az ajtót, ahogy egy úriember tenné.

– Miért mondod ezt?– kérdeztem, és mentálisan felpofoztam magam, amiért nem szidom, amiért „jófejnek” nevezett.

– Hát, először is, apád hagyja, hogy így hagyd el a házat. – A ruhámra mutatott.– És engedi, hogy elmenj egy buliba. Egy olyan sráccal, akivel még csak nem is vagytok barátok.

– Bízik bennem.

– Tudom. Bízik benned, mert tudja, hogy az ő drága kislánya soha nem tenne semmi rosszat vagy helytelent.– Egyik kezét az utasajtó felső szélére tette, és közel hajolt hozzám – túl közel ahhoz, hogy megnyugtasson; az arca csak néhány centire volt az enyémtől.– Nos, ma este meg fogjuk törni ezt a bizalmat.

Egy apró vigyor kezdett kirajzolódni az arcán, miközben bámultam rá. Nem tetszett a hangja. Egyáltalán nem.

Tudtam, hogy hatalmas hibát követek el azzal, hogy Logannel megyek erre a bulira, de azért beszálltam a kocsiba. És azért tettem, mert... nos, mert elegem volt abból, hogy „jófejnek” tartanak. Belefáradtam, hogy egyedül üljek otthon, miközben a barátaim életük legjobb napjait töltik Floridában.

Talán Logannek igaza volt. El kellett kezdenem élni egy kicsit.

---

[1]Jinx: átok, balszerencse. Akkor mondjuk, amikor egyszerre mondunk valamit, és az nyer, aki előbb mondja ki a szót. Ez a szó változó lehet: „Leütöm a szerencséd” felkiáltással és „csuriba” keresztbe tesszük a mutató és középső ujjunkat. Vagy van ahol „103”-at mondanak. És van, ahol a kisujjakat összeakasztják, és a „széna-szalma”szavakat használják. Az angolszász kultúrában a JINX szó, ami manapság már nálunk is elterjedt.

Tizenegyedik fejezet

LOGAN

 

Partik. Nem voltam nagy rajongójuk. Tudtam, hogy Emma sem, ezért is döntöttem úgy, hogy elviszem őt egy ilyenre. Tudtam, hogy kényelmetlenül, kínosan és kívülállónak fogja érezni magát, és pontosan azt akartam, hogy így érezze magát. Nemcsak azért, mert nagy élvezet volt nézni, ahogy vergődik, hanem azért is, mert egy kicsit meg akartam keményíteni.

Amint beléptünk, láttam, hogy megfeszül és megdermed a helyén, mint egy szarvas a reflektorok fényében.

Ez jó móka lesz.

Korábban nem mutattam meg Emmának a telefonomon lévő listát, mert eddig csak ez a buli szerepelt rajta. Úgy gondoltam, megvárom, hogyan alakulnak a dolgok, mielőtt bármi mást kitalálnék. Biztosra kellett mennem, hogy képes lesz kilépni a komfortzónájából anélkül, hogy valami monumentális pánikrohamot vagy ilyesmit kapna.

Szórakozottan kinyújtottam a kezemet, és a derekára helyeztem. A hirtelen érintésemtől megugrott.

Megfordult, hogy rám nézzen, és egy másodperc töredékére megbántam, hogy elhoztam. Szinte... ijedtnek tűnt. Törékenynek. Ha barátok lennénk, átkaroltam volna, magamhoz húztam volna, és a hajába suttogtam volna, hogy minden rendben lesz.

De nem voltunk azok. Szóval nem tettem.

– Hé –, mondtam, közelebb hajolva, hogy hallja a zenétől.– Nem kell kiborulni, rendben? Ez csak egy buli egy csomó sráccal, akikkel együtt jársz iskolába. Nem nagy ügy.

Olyan pillantást vetett rám, ami egyértelműen azt mondta:– Ja, persze.

– Szóval, mi a terv?– kérdezte, idegesen körülnézve.

– A terv az –, válaszoltam,– hogy itt maradunk egy kis ideig. Körbevezetlek néhány embernek bemutatlak – elsősorban Mattnek és a barátainak –, aztán elmehetünk.

A lány szeme tágra nyílt.–Matt? Elviszel Matthez?

– Igen, elviszlek Matthez. Miért ne vinnélek el Matthez? Ő az oka, hogy itt vagyunk.

– De én még nem állok készen erre– mondta halkan.

Kíváncsi pillantást vetettem rá.–Mire nem állsz még készen? Hogy beszélj vele? Nem szívesen mondom, Emma, de ha elkezdeszrandizni, beszélned kell vele.

Emma összehúzott szemmel nézett rám.– Amikor elkezdek randizni vele? Ez egy kicsit elbizakodott, nem gondolod?

– Egyáltalán nem. Tudom, mit csinálok.

Nem értett egyet velem és rázta a fejét, miközben elkezdtünk utat törni magunknak a tömegben. Megragadtam a kezét, hogy ne veszítsem szem elől, de ő azonnal elrántotta. Oké, úgy látszik, nem szerette, ha megérintik. Ez egy másik dolog, amin még dolgoznunk kell.

Éppen a nappalit pásztáztam Matt után kutatva, amikor egy kéz a vállamra szorult.

– Haver!

Felismertem, hogy a hang a parti házigazdájáé, Justin Danielsé. Justin volt az egyik legnépszerűbb srác a suliban. Focista. Osztályelnök. A tavalyi bálkirály. És nőcsábász is volt. Egy játékos. Egy óriás szerszám. Nem álltunk közel egymáshoz, csak ugyanazokban a körökben forgolódtunk, és ugyanazok voltak a barátaink. Soha nem volt szokásom vele lógni, mert ő a legtöbbször gáz volt.

– Hé, ember –, mondtam.– Jóa buli.–Általában így mentek a beszélgetéseink: három-négy szó, és végeztünk.

– Köszi –, mondta vigyorogva. A tekintete Emmára siklott, és valami megváltozott az arckifejezésében. És bármi is volt az, nekem nem tetszett.

Ösztönösen megmozdultam, hogy eltakarjam a lányt a szeme elől, de ő játékosan meglökött, félretolt az útból.

– Emma Dawson, te vagy az?

– Igen–válaszolta olyan halk hangon, hogy alig lehetett hallani a zenétől.

– Hűha! –Szemérmetlenül elkezdte vizslatni a lányt, a szeme a mellkasára szegeződött és egy pillanatig ott maradt, mielőtt a többi részét is szemügyre vette. Meglepett, hogy nem kérte meg, hogy forduljon meg neki, hogy a fenekét is megnézhesse.–A fenébe, kislány, jól nézel ki.

A lány arca rózsaszínűvé vált a bókjára.–Köszönöm.

Justin figyelme röviden visszatért hozzám.–Figyelj, tesó. A csajod idefelé tart, és eléggé dühösnek tűnik.

Felnyögtem. Az én csajom Grace volt. Tudtam, hogy itt lesz a bulin – minden bulin ott volt –, de azt hiszem, nem gondoltam arra, hogy szembe kell majd néznem vele. Vagy talán tudtam, hogy szembe kell majd néznem vele, de úgy éreztem, biztonságosabb, ha ezt egy zsúfolt helyen teszem. Ahol rengeteg szemtanú van.

– Logan–hallottam a hangját a hátam mögött. Lehunytam a szemem, és lassan belélegeztem, visszatartottam a lélegzetemet, amíg csillagokat nem kezdtem látni.

Miután ötig számoltam, megfordultam, és szemtől szemben találtam magam a néha-barátnőmmel.

Dögösnek tűnt. Dögösebbnek, mint általában. Talán az volt az oka, hogy pár napja nem láttam vagy beszéltem vele. Vagy talán azért, mert tudta, hogy itt leszek ezen a bulin, és a legjobb formáját akarta hozni, hogy elcsábíthasson, hogy „újra” vele legyek. Akárhogy is, a megjelenése azonnal elfeledtette velem, hogy miért is voltam ott.

– Szia, Grace–mondtam lazán. Nem hagyhattam, hogy tudatosuljon bennem, hogy dühös. A legjobb volt úgy tenni, mintha nem tettem volna semmi rosszat. Különben megérzi a félelmemet, és felhasználja ellenem.

Megállt fél méterre tőlem, és csípőre tette a kezét. Felnézett rám, és azt mondta:–Logan, hol a fenében voltál? Miért nem válaszoltál egyetlen hívásomra vagy sms-re sem?

Hihetetlenül szexi volt, amikor dühös volt.–Elfoglalt voltam.

– Elfoglalt?–visszhangozta. A vállára dobta a haját – amit gyakran tett közvetlenül a támadás előtt.–Mit csináltál?–A tekintete átsiklott a vállam fölött.–És te mit keresel itt?

Egy másodpercbe telt, mire rájöttem, hogy Emmához beszél. Már majdnem elfelejtettem, hogy még mindig ott áll mögöttem csendben, valószínűleg be akar mászni egy lyukba valahol.

Emma szeme tágra nyílt, és kinyitotta a száját, mintha válaszolni akart volna, de Grace nem adott neki lehetőséget.

Grace teljes figyelmét újra rám irányítva azt kérdezte:– Te vele jöttél ide? – vádló ujjal Emma irányába bökve.

Justin, aki szintén még mindig ott állt, átkarolta Emma vállát, és azt mondta:– Magatokra hagyunk titeket, hogy beszélgethessetek.

Emma pánikoló pillantást vetett rám a válla fölött, miközben Justin elkezdte elvezetni. Én megvontam a vállamat, nem tudtam, mit tegyek. Maradnom kellett, hogy beszéljek Grace-szel. Ha megpróbáltam volna követni Emmát és Justint, valószínűleg szó szerint megpróbált volna hátba szúrni.

– Nos?– kérdezte Grace, most keresztbe fonta a karját a mellkasán.– Magyarázd meg!

Felsóhajtottam.– Nézd, Grace, sajnálom, hogy nem vettem fel a hívásaidat, vagy nem válaszoltam az SMS-ekre. Hogy őszinte legyek, a múltkori veszekedésünk után nem voltam biztos benne, hogy mi a helyzet a kapcsolatunkkal, és biztos akartam lenni benne, hogy van néhány napod, hogy lehiggadj, mielőtt beszélünk.

Grace kissé megenyhült, de láttam rajta, hogy még mindig nem örül nekem.– Azt hittem, tudni szeretnéd, hogyan ment a randi a párommal.

Itt kellett próbára tennem a színészi képességeimet. Úgy kellett tennem, mintha érdekelne, hogyan ment a randija, vagy hogy kivel volt a randi.– Hogy ment?

– Szörnyen!–Elkeseredésében felemelte a kezét.–A párom Owen Lockwood volt!–grimaszolt.

– Mi a baj Owennel?

– Ő egy bunkó!–kiáltott fel, és undorodva ráncolta össze az arcát. Sokkal rosszabbat is kaphatott volna Owennél, aki szintén az egyik legnépszerűbb srác volt az osztályunkban, különösen a lányok körében.

– Én is egy bunkó vagyok– mutattam rá.

– Igen, de te az én bunkóm vagy.–Kissé duzzogott.–Szóval, ki volt a párod?

Megmerevedtem, nem tudtam, hogyan válaszoljak erre. De nem is kellett válaszolnom. Amint megkérdezte, a tekintetem ösztönösen átrepült Emmára, aki most teljesen egyedül állt a tömegben, és szerencsétlenkedve nézett körül a teremben, valószínűleg egy ismerős, barátságos arcot keresve. Nem valószínű, hogy találna egyet is.

– Nem. Szó sem lehet róla.–Grace hevesen rázta a fejét ide-oda.–Emma Dawsonnem lehetett a párod.

– Valójában –, mondtam,– ő volt.

Grace álla leesett.–Ez lehetetlen! Hogy kerültél össze vele? Nincs bennetek semmi közös!

– Úgy tűnik, mégis van.

Elborzadva nézett a lehetőségre.–Szóval, mi van, most randizol vele, vagy mi?

Majdnem igent akartam mondani. Majdnem el akartam hitetni vele, hogy Emma és én randizunk. Végül is, nem ez volt a lényege annak, hogy hazudtam a teszten? Hogy elhitessem Grace-szel, hogy ő és én nem illünk össze? Hogy elhitessem vele, hogy talán megváltozott az ízlésem a nők terén, és így lemondjon rólam?

De nem tudtam megtenni. Az igazat sem mondhattam el neki, ezért inkább úgy döntöttem, hogy azt mondom:–Nem, nem járok vele. Csak segítek neki valamiben.–Úgy gondoltam, hogy akár el is fogadhatom azt, amit Emma korábban az apjának mondott. Így legalább a történeteink egyezőek lennének.

– Miben segíthetsz neki?–kérdezte Grace, kétségtelenül összezavarodva ettől az egésztől.

– Ez egy hosszú történet– válaszoltam, remélve, hogy ejti a témát.

Szerencsére így is lett. Ravasz vigyorral a mellkasom közepére helyezte a mutatóujja hegyét, és rám rebegtette a szempilláját.–Nos, akkor, ha nem vagy vele, mit szólnál, ha ezt a beszélgetést egy üres hálószobában folytatnánk az emeleten? Korábban Justinnál lefoglaltam egyet, arra az esetre, ha felbukkannál.

Mielőtt válaszolhattam volna, Grace lábujjhegyre állt, és lágy csókban az ajkát az enyémre nyomta, mielőtt a fülembe súgta volna:–De nem kell beszélnünk, ha nem akarsz.

Éreztem, ahogy az ajkai mosolyra húzódnak, én pedig nagyot nyeltem, hogy megpróbáljam elfojtani a hirtelen rám törő vágy érzését. Egy halk nyögéssel óvatosan eltoltam magamtól.

– Bármennyire is jól hangzik, meg kellene néznem Emmát– mondtam.

Rögtön tudtam, hogy ezt rosszul tettem. A mosoly eltűnt az arcáról, és helyét mogorva fintor vette át. A szeme összeszűkült, és az arca elvörösödött – valószínűleg a dühtől, de lehet attól is, hogy zavarba jött, amiért elutasítottam. Ilyet még sosem csináltam.

Grace ellökött magától, és hátralépett, kezei ökölbe szorultak az oldalán.–Komolyan azt a strébert választod helyettem?–A hangja veszélyesen mély volt.

– Nem kellene egyedül lennie– mondtam.–Még sosem volt buliban, és én nem igazán bízom az itteni srácok egyikében sem.

– És mióta érdekel téged, hm? Te utálod Emmát. Hányszor nyafogtál és panaszkodtál már nekem miatta? És most hirtelen elhozod őt a buliba, és aggódsz, hogy a srácok kikezdenek vele?

Jogos volt a véleménye. De még ha Emma és én nem is voltunk barátok, én hoztam el a buliba, így én voltam érte a felelős. Megígértem az apjának, hogy sértetlenül visszaviszem.

– Logan– szólt Grace, csak egy kicsit lágyítva a hangján.–Felejtsd el Emmát. Nem lesz semmi baja.–Megfogta a kezemet, és magához húzott.–Meg akarom mutatni, mennyire hiányoztál az elmúlt héten.–Ismét lábujjhegyre állt, és a nyelve hegyével könnyedén végigsimított az alsó ajkamon, mielőtt finoman a fogai közé vette volna.

Tudta, hogy ez a gyenge pontom. Gonosz volt.

Egyik kezemet a tarkójára helyezve, ujjaimat a hullámos hajába fonva, közelebb húztam az arcát az enyémhez, és megcsókoltam – keményen, gyorsan, mélyen, és ő is viszonozta a csókot.

Azt hiszem, az elmúlt héten én is hiányoltam őt.

De nem tudtam elfelejteni, hogy miért voltam ott. Nem volt fair, hogy egyedül hagytam Emmát az első gimis buliján, ahol olyan srácok ólálkodtak, mint Justin. És nem kockáztathattam meg, hogy ez olyan traumát okozzon neki, hogy többé ne akarja, hogy bármi köze legyen a tervemhez.

Ezért minden akaraterőmet bevetettem, hogy eltávolodjak Grace-től.– Sajnálom.

Az arca a tiszta undor arckifejezésévé torzult, miközben a mellkasomra tette a kezét, és megpróbált meglökni.– Menj a pokolba, Logan! Végeztünk – ezúttal végleg.

Az elmúlt évben már annyiszor hallottam ezeket a szavakat, de valami abban, ahogy most mondta, arra engedett következtetni, hogy ezúttal komolyan gondolta.

– Grace– mondtam gyengén, és kinyújtottam felé a kezem.

– Ne tedd– köpte ki, és elhárította a kezemet.– Igazad volt, Logan. Egy bunkó vagy.–Átpillantott a vállam fölött, és hozzátette:– Ó, és talán meg kéne mentened az új barátnődet. Úgy tűnik, Justin megpróbálja leitatni.

Épp időben fordítottam meg a fejem, hogy lássam, Justin visszatér Emma mellé, és egy piros műanyag poharat nyújt át neki.– Ó, nem hinném– mormoltam magamban. Ahogy elindultam, hosszú léptekkel haladtam át a tömegen, remélve, hogy időben odaérek Emmához, hallottam, hogy Grace utánam kiált.

– Cseszd meg, Logan!

A közelben álló srácok egy kisebb csoportja meghallotta őt, és kíváncsian megfordultak, hogy rám nézzenek. Nem ez volt az első alkalom, hogy a Grace-szel való kapcsolatom látványosságot okozott egy bulin, szóval már mindannyian hozzászoktak. Visszafordultak a saját beszélgetésükhöz, mintha mi sem történt volna.

Épp akkor értem oda Emmához, amikor a pohár pereme találkozott az ajkával.– Majd én – mondtam, és kikaptam a kezéből, mielőtt még kortyolhatott volna belőle.

Justin rosszallóan nézett rám.– Hűha, mi a fene, Logan?

– Emmát nem érdekli, hogy berúgjon, Justin.

– Ez csak kóla– mondta Emma teljesen ártatlanul és naivan.

Felhorkantam.– Csak kóla a seggem.– Justin bármit beletehetett volna abba az italba, és ha igazak voltak a történetek, amiket hallottam róla a múltbéli bulikon, akkor valószínűleg meg is tette.

– Emma– szóltam, és megragadtam a karját.– Elmegyünk.

Zavartan bámult rám.– Micsoda? Máris? Miért?

Figyelmen kívül hagytam a kérdéseit, miközben elkezdtem arrébb vezetni. El az előttünk álló görénytől. Távol ettől a hülye partitól. Mit képzeltem, hogy elhoztam őt ide?

Amint kint voltunk, kiöntöttem az italt, és a bokrok közé hajítottam a poharat.

– Mi volt ez az egész?– kérdezte Emma, miközben a kocsim felé tartottunk.– Justin csak kedves volt.

Ledermedtem és gyökeret eresztettem.– Mi az, most már Justinba vagy belezúgva, vagy mi?– Hirtelen még a szokásosnál is jobban bosszantott.

– Persze, hogy nem.– A homlokát ráncolta.– Jól vagy?

Egyik kezemmel beletúrtam a hajamba.– Jól vagyok. Grace dobott, és nem vagyok túl jó hangulatban.

– Ó! – Az alsó ajkába harapott.– Sajnálom. Mi történt?

Nem volt kedvem belemenni a részletekbe, főleg nem azzal a lánnyal, aki gyakorlatilag a szakítás oka volt.– Valami miatt felhúzta magát, és aztán nem tettem vagy mondtam a megfelelő dolgot, ezért dobott.

Emma egy pillanatra elhallgatott, mélyen elgondolkodott, mielőtt azt mondta:– Miért nem mész vissza hozzá, és próbálsz meg beszélni vele? Kérj bocsánatot azért, amit nem mondtál vagy nem tettél? Megőrül érted. Biztos vagyok benne, hogy visszafogad téged.

Csakhogy én nem akartam, hogy visszafogadjon. Grace és én már egy éve játszottuk ezt a játékot egymással, és én már belefáradtam. Jó fej volt és dögös, de az olyan lányok, mint ő, tucatjával voltak.

– Nem– mondtam, miközben újra sétálni kezdtem.– Végeztem. Nincs szükségem ilyen drámára az életemben, tudod?– Együttérző mosollyal pillantottam le rá.– Sajnálom, hogy nem volt lehetőségem elvinni téged Matthez.

Emma megvonta a vállát.– Ne aggódj. Amúgy sincs ötletem, mit mondhattam volna neki.– Félénk vigyorral nézett rám.– Nem tudom, észrevetted-e, de úgy tűnik, nem tudok szavakat fogalmazni, amikor a közelében vagyok. Legalábbis olyanokat nem, amik rendesen kijönnek a számon.

Kuncogtam, ahogy közeledtünk a kocsimhoz.– Észrevettem. De ne aggódj, ezért vagyok itt – hogy én legyek a te személyes Cyrano de Bergeracod.

Emma felnevetett.– Nem hiszem, hogy megbízhatnék benned, hogy te legyél az én Cyranóm.

– Miért nem?– Játékosan megbökdöstem.

– Mert valószínűleg elérnéd, hogy valami hülyeséget vagy kínosat mondjak.

– Soha nem tennék ilyet– mondtam ártatlanul, de mindketten tudtuk, hogy hazudok.

– Hé, nem akarsz beugrani egy gyors kajára?– kérdeztem tőle.– Aztán talán átmehetnénk hozzám, és kicsit jobban kidolgozhatnánk ezt a tervemet? Nyilvánvalóan elkelne egy kis segítség, tekintve, hogy a ma este mekkora kudarcnak bizonyult.

Úgy tűnt, meglepődött a javaslatomon.– Ööö, persze– mondta, miután úgy tűnt, hogy alaposan átgondolta.

Kinyitottam neki az utasoldali ajtót, és bemászott a kocsiba. Amikor megfordultam, hogy a másik oldalra térjek, láttam, hogy Grace ott áll az ajtóban, és heves rosszallással bámul minket.

Rövid rettegés öntött el, amikor beültem Emma mellé a kocsiba. Valami azt súgta, hogy hatalmas hibát követtem el Grace-szel... és kétségkívül meg fogok fizetni érte.